Az AktaKukac Ügyvédi Ügyvitel egyik legjobb tulajdonsága, hogy a program felhasználási lehetőségeit sablonok használatával szinte a végtelenségig lehet bővíteni. Ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalata alapján el kell ismernem, hogy talán ez volt az a pont, ahol a legtöbb felhasználó nehézséggel küzdött, ezért egy ideje már komolyan foglalkoztam azzal, hogy miként tudom a számotokra a sablonok létrehozását és felhasználását megkönnyíteni.
Ennek eredménye a DocuCraft, amely egy önálló program, de szorosan kapcsolódik az AktaKukachoz: Egészen pontosan arra szolgál, hogy működő sablonokat tudjatok vele az AktaKukachoz készíteni.
A verziószámból is látszik, hogy ennek a programnak is van még hova fejlődnie, de már teljes értékűen használható, az általa elkészített sablonok pedig egészen biztosan működnek az AktaKukaccal, ha legalább a 7.20-asnál magasabb verziót használtok.
A program letölthető innét, a felhasználásához szükséges kézikönyvet pedig itt találjátok.
Minden észrevételnek, kritikának örülök, mert a visszajelzésetek jelzi, hogy volt/van igény a programra, és nyilván ebben az esetben fogom azt továbbfejleszteni.
A következő AktaKukac verzió telepítő készlete már tartalmazni fogja a DocuCraft-ot is, de mint mondtam, önálló program, így már a mai nappal használatba vehetitek.