Elkészült és kiadásra került az AktaKukac következő frissítése, amely az alábbi újdonságokat és hibajavításokat tartalmazza:
- Megjegyzés/tennivaló szerkesztése esetén ha nem feladat vagy kész feladat volt a megjegyzés besorolása, akkor dupla kattintásra nem nyílt meg szerkesztésre – javítva.
- Ügy exportálása során a program most már az ügyben kialakított mappaszerkezetnek megfelelően exportálja az iratokat, megkönnyítve ezzel az exportált akta áttekintését.
- Felhasználói kérésre bevezetésre kerültek a kiterjesztett irattulajdonságok. A funkció a beállítások/További beállítások fül alatt érhető el, és lehetővé teszi egy irat kapcsán annak rögzítését, hogy bemenő vagy kijövő iratról van-e szó, az irat címzettjének/feladójának a rögzítését, amelynek során felhasználja a programban rögzített személyek adatbázisát, valamint rögzíthető az irat hivatkozási száma is, amelyekkel nyomonkövethető, hogy a küldő hatóság milyen számon tartja nyilván az iratot.
Muszáj, hogy egy kicsit szót ejtsek a jövőbeni tervekről is: A program keresője – remélhetőleg a következő kiadással – egy kicsit átalakításra, felokosításra kerül. Egyrészt nyilván kell tudnia keresni az új irat-tulajdonságok között, másrészt pedig szeretném, ha részletesebb információkat is tartalmaznának a találatok, megkönnyítve ezzel az egyes találati elemek azonosítását.
Tervben van annak a megvalósítása, hogy az AktaKukac egy XML fájlból be tudja olvasni a személyi adatokat, tovább egyszerűsítve azok adatbázisban történő rögzítésének lehetőségét, illetve a program által készített és prezentált kimutatásokat is szeretném tovább bővíteni.
Továbbra is várunk mindenkit az AktaKukac Facebook csoportjában, amit az alábbi linken tudtok elérni: https://www.facebook.com/groups/1655476494901127