Köszönet L.E. kolléganőnek a motivációért 🙂
Az AktaKukac képes arra, hogy közvetlenül a programból kerüljön sor egy e-mail elküldésre, és az elküldött e-mailt az iratok közé lementse. Ezen túl képes arra is, hogy az ügyben lévő iratokat az elküldött e-mail mellékleteként csatolja.
Fontos, hogy az AktaKukac egyszerre csak 2 e-mail címre tud elektronikus levelet küldeni: Az egyik a címzett, a másik pedig a másolatot kapó.
A legtöbb e-mail szolgáltatónál a beállítás rendkívül egyszerű:
Első lépésként indítsuk el az AktaKukacot, majd pedig a „Program” menü, „Beállítások” menüpontját kiválasztva navigáljunk el az „E-mail beállítások” elnevezésű fülre.
Itt töltsük ki a szükséges adatokat, amelyeket a szolgáltatónktól tudunk beszerezni. Amennyiben szeretnénk, hogy az e-mailek a kiküldött e-mailek között a hagyományos e-mail kliensekkel is elérhetőek legyenek, akkor kapcsoljuk be az „E-mail mentése” tárhelyre, és a „Kiválasztás” gomb segítségével kiválaszthatjuk azt az e-mail szerveren lévő mappát, ahova az elküldött e-mailjeinket menteni akarjuk. Ennek a mappának a neve a legtöbb esetben tartalmazza a „Sent” kifejezést, de természetesen ha az e-mail szolgáltatónk tárhelyén létrehoztunk erre a célra egy saját mappát, akkor azt a lehetőséget is választhatjuk.
A Gmailes beállítások a fentiektől eltérnek, és egy kicsit bonyolultabbak, de az átlag felhasználó számára is simán beállíthatóak:
Első lépésként lépjünk be a Gmail fiókunkba, amit az AktaKukac kapcsán használni szeretnénk, majd a jobb felső sarokban lévő fogaskerékre kattintva válasszuk ki „Az összes beállítás megjelenítése” linket.
A következő lépcső az IMAP szolgáltatás engedélyezése. Ehhez a beállítások között keressük meg az „Átirányítás és POP/IMAP” fület, majd lefelé gördítve megtaláljuk az „IMAP alapú hozzáférés”-t.
Itt kattintsunk az engedélyezésre, és a Gmail fiókunkat már fel is készítettük arra, hogy külső e-mail program segítségével e-mailt küldjünk vagy fogadjunk róla.
Ezt követően a böngészőnk címsorába írjuk be a következő címet, idézőjel nélkül: „myaccount.google.com”
Ennek segítségével elnavigálunk a Google fiókunk központi oldalára, ahol a bal oldalon lévő felsorolásból válasszuk ki a „Biztonság” fület.
Ha a „Kétlépcsős azonosítás” nincs bekapcsolva, akkor kapcsoljuk be. Nem kell tőle megijedni, nem fog állandó jelleggel megerősítésért kuncsorogni az e-mail kapcsán, viszont ennek a segítségével tudunk tovább lépni a következőkre. Az „Első lépések” gombra kattintva megjelenik egy lista, hogy mely eszközök kaphatnak értesítést, itt jó esetben csak a saját eszközeink lesznek láthatóak. Kattintsunk a „Folytatás” gombra, ezt követően adjuk meg a telefonszámunkat, és válasszuk ki a „szöveges üzenet” lehetőséget, majd kattintsunk a „küldés” gombra.
Érkezni fog egy kód a telefonunkra, amelyet a következő oldalon meg kell adnunk, aztán pedig továbblépve jön a kérdés: „Bekapcsolja a kétlépcsős azonosítást?” Itt nyugodtan kattintsunk a „Bekapcsolás” gombra.
Ezt követően felső sorban lévő keresősávba írjuk be azt, hogy „Alkalmazásjelszavak”, majd kattintsunk a megjelenő találatra. A megjelenő oldalon meg kell adnunk annak az alkalmazásnak a nevét, amihez az alkalmazásjelszót kérjük, ide nyugodtan be lehet írni annyit, hogy „AktaKukac”.
Amikor ezzel megvagyunk, aktívvá válik a „Létrehozás” gomb a szövegmező alatt, kattintsunk is rá.
Megjelenik egy kis ablak, amelyben 4×4-es tagolásban látható egy karaktersor. Ezt jegyezzük fel magunknak, és kattintsunk a „Kész” gombra.
Lépjünk vissza az AktaKukachoz, és ha az ügyvédi adatok között korábban is a használni akart Gmailes címet adtuk meg, akkor menjünk el újra az e-mail beállításainkhoz. Ha nem, akkor az első fülön módosítsuk az e-mail címet a használni kívánt Gmailes címre, ezt követően az smtp szerverhez írjuk be idézőjelek nélkül azt, hogy „smtp.gmail.com”, az imap szerverhez pedig szintén idézőjelek nélkül azt, hogy „imap.gmail.com”. Az smtp szerver portja 465, az imap szerveré pedig 993.
Ezt követően az e-mail jelszavához írjuk be az imént kapott jelszót – csak a 16 karaktert, a szóköz nem kell közéjük! – majd pedig kattintsunk a „Kiválasztás” gombra. Ha mindent jól csináltunk, akkor meg fog jelenni egy ablak, amelyben a Gmailben lévő mappákat fogjuk látni, és kiválaszthatjuk azt, hogy melyik mappába kerüljenek mentésre az AktaKukacból küldött e-mailjeink.
Tudom, hogy kicsit hosszú volt, de igyekeztem részletes lenni, remélhetőleg ennek segítségével már megoldható mindenki számára a Gmail használata az AktaKukacon keresztül.