Frissítettem és elérhetővé tettem a konvertáló program újabb verzióját, ami néhány hibát javít.
Ezen felül elérhetővé tettem az AktaKukac 7.0.0.7-es számú javítását, ami az alábbi hibákat javítja:
- A keresésnél az ügykiválasztást követően átalakításra került a program – az ügytípus választóból megszűnt a „Kiválasztott ügy” lehetőség.
- A keresési találatoknál már csak akkor jelenik meg a születési dátum és az anyja neve, ha azok valóban létező adatok
- A keresésből megnyitott személynél nem frissültek az adatbázisban rögzített adatok
- A hivatkozás szám megfelelően mentésre kerül akkor is, ha a dokumentum készítése során kerül megadásra
- A félkész irat késznek jelölése során a program már nem lép ki az ügyből
- A hivatkozási szám immár beillesztésre kerül a dokumentumba, ez adott esetben az irat elkészítésének akadályát is jelentette
- Több ügyben szereplő azonosító megtalálása esetén megfelelően jelennek meg az adatok
- Lezárt ügy kiválasztásakor immár aktiválódik az újranyitást lehetővé tevő ikon
Mivel a konvertálóprogramnak hála már én is a 7-es verziót használom, így gyakrabban fognak jönni a hibajavítások. Mindenkit kérek, ha valami hibát tapasztal, vagy csak javaslata van arra vonatkozóan, hogy miként lehet kezesebb a program, azt ossza meg velem.