AktaKukac 7.1.0.10 kiadva!

Elkészült és kiadásra került az AktaKukac címben jelzett verziószámú kiadása. Ez az első kiadás a 7-es sorozat megjelenése óta, amely nem csak hibajavításokat, hanem új funkciót is tartalmaz. A változások listája a következő:

  • bevezetésre került az ${alszam} változó, amelynek segítségével immár alszámot is megjeleníthetünk az egyes iratokon belül.
  • Az e-mail küldés megfelelően működik, amikor az e-mail elküldésre kerül, bezáródik az elküldött e-mailt tartalmazó ablak.
  • Jelentkezett egy hiba, amely a címkezelést érintette: Ha korábban rögzített címet próbáltunk meg módosítani, akkor a program lefagyott. Ez a hiba javításra került.
  • Mappában lévő irat mentésekor kilépett a program az adott mappából – javítva, illetve ehhez kapcsolódóan egy kist motorház alatti csiszolgatás is történt.
  • E-mail küldése során az e-mailek lassan töltődtek be, emiatt úgy tűnt, mintha lefagyott volna a program – javítva.
  • Szintén a címkezelést érintette az a hiba, hogy amennyiben nem létező irányítószám került megadásra, akkor a program nem engedte a település nevét kitölteni – javítva.
  • Elfelejtett jelszó esetén nem jelent meg az emlékeztető kérdéseket megjelenítő ablak – javítva.
  • ÚJ FUNKCIÓ – adatbázis-karbantartás lehetősége. Ennek a funkciónak a segítségével azok az adatok kerülhetnek eltávolításra, amelyekre a továbbiakban már nincs szükség, vagy a rögzítésük során olyan hiba történt, aminek értelmében nem határozható meg, hogy az adatok pontosan hova is tartoznak.
  • A címtípus nem került megfelelő módon beállításra, ha megnyílott a személy adatlapja – javítva.

Mint látjátok, folyamatosan dolgozom/dolgozunk azon, hogy minél jobb programot tegyünk le elétek. Ezzel kapcsolatosan elárulhatom, hogy a meglévő és új előfizetőinknek készülünk egy exklúzív meglepetéssel, amelyekről később fogok részleteket megosztani.

Továbbra is nyitott mindenkinek a lehetőség, aki szeretné a programot kipróbálni, és továbbra is kérek mindenkit, aki bármilyen hibát talál a programban, vagy ötlete van a program jobbá, könnyebben használhatóvá tételére, az ne tartsa magában. 🙂