AktaKukac 6 – end of life

Mint ahogy arról már korábban is beszéltünk, hamarosan elérhetővé válik az AktaKukac friss, 7-es szériája. Ez pedig azt jelenti, hogy a mai nappal az AktaKukac 6-hoz tartozó próbakulcsok kiadását megszüntetem, a továbbiakban már csak a – jelenleg még béta, tehát fejlesztés alatt lévő – 7es sorozatot tudjátok majd kipróbálni.

Jelzem azt is, hogy mivel a 6-os és 7-es között óriási különbség van – akár a felhasználókezelés, akár a megjelenés, akár például a dokumentumok közötti keresés vonatkozásában – aki eddig kapott egy alkalmas próbakulcsot, az ő próbakulcs-korlátozását eltörlöm, vagyis újra mindenki jogosulttá válik arra, hogy próbát tegyen az AktaKukaccal.

A próbaverzió igényléséhez nincs más dolgotok, mint akár e-mail útján, akár a jelen honlap kapcsolati űrlapját használva elkülditek nekem az adószámotok első 8 számjegyét, ezt követően pedig fogok adni egy egy hónapig érvényes kulcsot.

Akinek nem sürgős most a próbálgatás, annak azt javaslom, hogy várjon 2 hetet, mert terveim szerint március 01 napjával elérhető lesz az új változat.

Aki jelenleg aktív, éves előfizetéssel rendelkezik, mindenki jogosult lesz egy konvertálóprogramra, aminek a segítségével az AktaKukac 6-ban rögzített adatok átemelhetőek lesznek a 7-es verzióba, így nem kell két változatot tárolni és használni a gépen.

Remélhetőleg most már gyakrabban fogok hírekkel jelentkezni, mert az érdemi fejlesztést egyelőre a hétvégén lezártam, a hibák levadászására és korrigálására koncentrálok, hogy egy minnél kicsiszoltabb rendszert adhassak át nektek március elsején 🙂