Saját változót használnotok nem kell félni, jó lesz!

Tegnap ígértem egy részletesebb leírást az újonnan bevezetésre került saját változók kapcsán, így ennek szeretnék most eleget tenni.

Azt hiszem, adós vagyok egy fogalommal, ami nekem, mint programozónak teljesen egyértelmű, de az átlag ember számára nem biztos, ez pedig a változó. Talán a legegyszerűbben úgy tudom megfogalmazni, hogy a változó nem más, mint egy olyan szövegrészlet az elkészítendő dokumentumban – sablonban – amely valamely, az adatbázisból kinyert adattal fog kicserélődni.

Az AktaKuKac többféle változót használ, ezekről a jelen leírás keretében most csak érintőlegesen esik szó: vannak a programnak a beépített változói, vannak az úgynevezett 3-as változók, és most már vannak a saját változók is.

A saját változók alapvetően kétfélék lehetnek: Lehet olyan, amit csak egy adott sablonban használunk, így nincs szükségünk arra, hogy az adott változó az adatbázisba lementésre kerüljön, hiszen az adat, amivel a változó „feltöltésre kerül”, csak egyetlen dokumentumban szükséges. Lehet olyan is, mint például ingatlan adásvétel esetén egy helyrajzi szám, vagy művelési ág, amely az egész ügyet végigkíséri, és több dokumentumban is hivatkozunk rá.

Ez utóbbiak esetében célszerű a saját változót az adatbázisba menteni, amelynek a lehetőségét az AktaKukac 6.33.1-es kiadása teremtette meg. De hogy fogjunk hozzá?

A legegyszerűbb, ha az „Eszközök” menü „Saját változók kezelése” menüpontját választjuk, majd a megnyíló ablakban rákattintunk az „Új változó” gombra. Ekkor egy újabb ablak jelenik meg, amely két szövegmezőt tartalmaz, és két dolgot kér tőlünk: A változó nevét, és a leírását.

A változó neve lesz az, amelyet mindenképp ki kell tölteni, ezt fogjuk ugyanis a későbbiek során a sablonban használni. Nagyon fontos, hogy ahogy itt megadásra kerül a változó neve, a program a későbbiek során úgy fogja keresni a dokumentumokban, tehát érdemes ezt megjegyezni. Ha például a helyrajzi számhoz szeretnénk egy változót létrehozni, akkor célszerű a mindenki által használt hrsz változónevet választani.

Fontos, hogy itt csak a változó nevét adjuk meg, és ne azt a formát használjuk, amit a későbbiek során a sablonban fogunk, tehát csak hrsz, és NEM ${hrsz}.

A változó leírása opcionális, ha megfelelően jól választjuk meg a változónevet, nincs szükség a kitöltésére. Az OK gombbal zárjuk be az ablakot, és ha mindent jól csináltunk, akkor a korábbi ablakhoz visszatérve a listában megjelenik az általunk hozzáadott változó.

Ha véletlenül elgépeltük volna a változó nevét és/vagy a leírását, akkor a megfelelő soron duplán kattintva megnyílik a változó szerkesztését lehetővé tevő ablak, ha pedig úgy döntünk, hogy a változóra tulajdonképpen nincs is szükség, akkor azt a jobb egérgomb megnyomásával – egy figyelmeztető ablak megjelenését követően – tehetjük meg.

FONTOS: Változót csak abban az esetben tudunk az adatbázisból törölni, ha nincs rá hivatkozás, egyéb esetben a törlés nem fog sikerülni. Ez most értelmezhetetlennek tűnik, de ígérem, mindjárt elmagyarázom.

Ha minden változót, amire szükségünk van, felvittünk, akkor ahhoz, hogy használni tudjuk őket, ügytípushoz kell rendelni a változót. Ezt az „Eszközök” menü „Ügytípusok kezelése” menüpontjával tudjuk megtenni.

Válasszuk ki a nekünk tetsző ügytípust, vagy ha nincs, akkor hozzunk létre egyet – a korábbi példánál maradva legyen „Ingatlan ügylet”. Amikor az ügytípust létrehoztuk, jelöljük ki egy kattintással, majd válasszuk a „Részletek” gombot.

Ha esetleg elgépeltük volna az ügytípus nevét, akkor itt van lehetőség a javítására, illetve fogunk látni két listát: Az egyikben az elérhető változók, a másikban pedig a hozzáadott változók szerepelnek.

Az elérhető változók azok, amelyeket rögzítettünk az adatbázisban, DE még nem adtuk hozzá a jelenleg szerkesztés alatt álló ügytípushoz, míg a hozzáadott változók listájában a már ehhez az ügytípushoz rendelt változókat találjuk.

Ebben az ablakban is van lehetőség új változó felvitelére, de annak módosítására vagy törlésére csak a korábban ismertetett módon van lehetőség.

És akkor jöjjön a magyarázat, amit ígértem: Ha itt a változót hozzáadjuk egy ügytípushoz, akkor egy kapcsolat jön létre a változó és az ügytípus között. Amíg ez a kapcsolat fennáll, addig a változó az adatbázisból nem törölhető. Vagyis, ha egy változót törölni szeretnénk az adatbázisból, minden ügytípusból, amelyhez a „+” gomb használatával hozzáadtuk a változót, a „-” gomb segítségével el kell távolítani.

Jó, jó, de hogyan lehet használni a változót?

Nagyon egyszerűen. Amikor új ügyet viszünk fel az adatbázisba, és beállítjuk az új ügynél, hogy az bizony egy „Ingatlan ügylet” típusú ügy, akkor az ügy létrehozását követően a program be fogja kérni ezeket a változókat. Ha nem tudunk minden, az adott ügytípushoz hozzárendelt változót az ügyindításkor egyszerre feltölteni, ne essünk kétségbe: Erre később is van lehetőség, amikor belépünk az ügybe, és az „Ügyváltozók” nevű gombot választjuk.

Még egy fontos dologra kell felhívnom a figyelmet, ez pedig a következő: Mi van akkor, ha saját változóként lementettük a hrsz-t, és a sablonban korábban hivatkoztunk egy hrsz változóra, vagy pedig a varázslóhoz adtunk hozzá egy hrsz változót.

A változóknak van egy feltöltési sorrendje. Ez azt jelenti, hogy a program először a saját változókat fogja értékkel feltölteni, és utána lép tovább a varázslóváltozókra, majd pedig a sablonváltozókra, és végül, ha még mindig talál olyan változót, aminek nincs értéke, azt fogja megkérdezni a felhasználótól. Tehát, a hrsz az első adandó alkalommal feltöltődik, és a továbbiakban annak az értéke már nem fog változni.

Remélem, ez a nem is olyan rövid leírás megfelelő támpontot nyújt a saját változók használata kapcsán, ha bármi kérdés merülne fel, keressetek a már ismert elérhetőségeken.