AktaKukac 6.22

Jelen bejegyzés megjelenésével egyidejűleg megjelent az AktaKukac következő kiadása, amely a 6.22-es verziószámot viseli.

Ebben a kiadásban az alábbi változások, illetve fejlesztések történtek:

  • Az AktaKukac immár képes az ügyről összefoglaló jelentést készíteni, amelyben látszik az ügyben rögzített összes határidő, levelezés, megjegyzés, keletkezett és beemelt irat, valamint az ügy alapadatai
  • Irat létrehozása során a személy nem kerül törlésre a hozzáadást követően, így ugyanaz a személy több szerepben is felhasználható az iratban, pl. társasági szerződésnél tagként és ügyvezetőként
  • Sablon rögzítése során törlése került a személytípus leírását lehetővé tevő és megjelenítő ablak, arra a továbbiakban nincs szükség
  • Újból elérhetővé tettem a selejtezés menüpontot, a program már újfajta selejtezési jegyzéket készít
  • Beállítások mentése során előfordult egy hiba, amely többnyire akkor keletkezett, ha olyan új opció került a programhoz adásra, amely eddig nem szerepelt. Ha valami miatt a program nem tudja menteni a beállításokat, akkor erről informálja a felhasználót

A jelenlegi frissítés elérhető az AktaKukac frissítéskezelőjén keresztül, illetve a teljes telepítőkészleteket is elérhetővé tettem. Meglévő telepítés esetén az AktaKukac könyvtárában lévő updater.jar fájl elindítása és használata javasolt, amely végigvezeti a felhasználót a telepítés minden lépésén.

Használjátok egészséggel 🙂