AktaKukac 6.19-es verzió

Mindig jó érzés, amikor végre egy újabb verzióról adhatok hírt, így van ez most is. A jelenlegi verzióban rengetegeg olyan újdonság szerepel, amit korábban már kértetek tőlünk, így sűrű hónap áll mögöttem 🙂

De lássuk, hogy mi változott:

Elsőként, ahogy ígértem, újraírtam a telepítőprogramot, és azt is elérhetővé tettem jelen poszttal egyidejűleg. A letöltési oldalon megtaláljátok, javaslom, hogy a jelenlegi verziót már ezen keresztül frissítsétek, akinek korábbi telepítése van.

  • A program megjegyzés rögzítése során már nem csak annak a dátumát, hanem időpontját is rögzíti. Ehhez kapcsolódóan az egyes megjegyzések sorbarendezésre is kerülnek, mégpedig dátum szerint növekvő sorrendben. A régi megjegyzések, amelyeknél még nem volt időpont, automatikusan a 12:00 órás időpontot kapják meg.
  • Az ügybe belépve, és bármelyik iraton jobb klikkel kattintva látható, hogy változott a menü, és megjelent két új menüpont. Az irat exportálása azt jelenti, hogy lehetőség van az irat megnyitása nélkül a kérdéses iratnak a kimentésére. Az e-mail küldést talán nem is kell magyaráznom, mindössze annyit tennék hozzá, hogy a működéséhez szükséges a beállításoknál megadni azt az e-mail fiókot, amit a program használhat. Ha innen küldünk ki egy e-mailt, akkor azt a kimenő postában a program automatikusan „iktatni” fogja, és látható lesz a levelek között.
  • A keresési lehetőségeknél is bevezettem egy kis változtatást: Most már lehetőség van kiválasztani azt, hogy a keresés során csak pl. személyekre keressen a program, így feleslegesen nem fogunk találatot kapni, vagy pl. ha a „bíró” nevű ügyfélre keresünk, akkor a bírósági ügyszámként letárolt adatok nem fognak megjelenni 🙂
  • Az ügytípus kiválasztásánál lehetőség van arra, hogy csak adott típusú ügyek kerüljenek listázásra.
  • Azok az ügyek, amelyekben tennivaló, vagy félkész irat van, immár „kiemelődnek” a tömegből, és a rendezéstől függetlenül a lista elején foglalnak helyet
  • A napi jelentés készítése során a jelentésben az azon a napon rögzített megjegyzések is megjelennek.

Rapszódikusan tapasztaltam egy hibát, az általam használt gépek közül sem mindegyiken jött elő, így nem tudtam megfejteni, hogy mi a hiba oka. Ha esetleg valaki találkozott vele, hogy induláskor a program állandóan bedobálta a _régi_ frissítéskezelőt, az nyugodtan töltse le a windows-os telepítőt, abban elhelyeztem egy új aktastart.jar fájlt, ami már mentes lesz ettől a hibától.

Ha bárkinek kérdése van, ne habozzatok felvenni velünk a kapcsolatot. 🙂